Bajnoki aranyak Egerben

2018. június. 06., 10:20   |    

Bajnoki aranyak Egerben

Két héttel a bajnokság vége előtt már eldőlt, hogy a megyei I. osztály bajnoka az Eger SE lett, miután az első villanyfényes mérkőzésen legyőzte a Marshall-ASE csapatát a Szentmarjai stadionban. A bajnoki aranyérmeket és a trófeát viszont az utolsó mérkőzés után kapták meg Fekete Viktorék. A Vígh Ferenc vezette egri csapat veretlenül szerezte meg a bajnoki címet! Az érmeket és a serleget Vojtekovszki Csaba megyei igazgató akasztotta a játékosok, vezetők nyakába, akik így készülhetnek az NB III-as osztályzóra Balatonfüred ellen.

Míg a stadionban már biztos volt az arany, addig az Északi sporttelepen az Eger Se II-nek még 1 pont kellett a bajnokság megnyeréséhez a megyei II. osztály keleti csoportjában. Szabó Béláék hozták a kötelezőt Detk ellen, így a kettes csapat is behúzta az aranyat! Az érmeket Molnár Róbert a Versenybizottság elnöke adta át csapattársainak, hiszen az első félidőben még pályán volt. A serleget Grassi Gréta vette át, Grassi Uhria nevében, aki a csapat játékosa és legfőbb segítője.

A jövő az osztályzó kimenetelétől függ, hiszen ha az első csapat....de fociban nincs ha. Június 16-án eldől, hogy a két bajnok egri csapat hol folytatja.

GALÉRIA MEGNYITÁSÁHOZ KATTINTSON A KÉPRE:

FOTÓ: Egrifoci Média, Heol Sport


Címkék:

További hírek

Bajnokság
Gyászhír

2018-09-26 08:17:59

Gyászhír

Bajnokság
Ingyenesen indul Heves megyében, Hatvanban.

Értesítők, információk

Szponzorok