BOZSIK EGYESÜLETI PROGRAM ÉVINDÍTÓ MEGBESZÉLÉS

2016. január. 19., 09:16   |    

BOZSIK EGYESÜLETI PROGRAM ÉVINDÍTÓ MEGBESZÉLÉS

    2016.JANUÁR 17-ÉN, VASÁRNAP DÉLUTÁN A MÁTRAHÁZI EDZŐKÖZPONTBAN TARTOTTA A BOZSIK EGYESÜLETI PROGRAMBAN RÉSZTVEVŐ 37 EGYESÜLET EDZŐI SZÁMÁRA SZOKÁSOS ÉVINDÍTÓ MEGBESZÉLÉSÉT VOJTEKOVSZKI CSABA MEGYEI SZAKMAI IGAZGATÓ, A BOZSIK PROGRAM ORSZÁGOS VEZETŐJE.

KEZDÉSKÉNT TÓTH DÉNES INTÉZMÉNYVEZETŐ SZAKEMBER RÖVIDEN BEMUTATTA AZ EDZŐTÁBORBAN ZAJLÓ MUNKÁT, MAJD A PROGRAM AZ ELMÚLT ÉV ÉRTÉKELÉSÉVEL ÉS AZ ALKÖZPONTVEZETŐK BESZÁMOLÓJÁVAL FOLYTATÓDOTT. SZÉKELY KÁROLY, MOLNÁR ZOLTÁN ÉS NAGY GÁBOR SZÁMOLT BE AZ ŐSZ FOLYAMÁN AZ ALKÖZPONTOKBAN ELVÉGZETT MUNKÁRÓL. EZUTÁN FODOR PÁL KOORDINÁTOR MONDTA EL TAPSZTALATAIT A LÁTOTTAKRÓL ÉS A TORNÁKON, FESZTIVÁLOKON TAPASZTALTAKRÓL, VALAMINT AZ INFORMATIKAI RENDSZERREL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓKRÓL. VOJTEKOVSZKI CSABA VÁZOLTA AZ EDDIGI TAPASZTALATOK ALAPJÁN A JÖVŐ FELADATAIT, MEGEMLÍTETTE A TÉLI FUTSAL TORNÁK FONTOSSÁGÁT, AZ ELVÁRÁSOKAT EZZEL KAPCSOLATBAN, MAJD A TAVASZI TORNÁK JELENTŐSÉGÉT ECSETELTE ÉS A TAVASZI KIVÁLASZTÁSRÓL IS SZÓLT NÉHÁNY SZÓT. A MEGBESZÉLÉS ZÁRÁSAKÉNT AZ ELMÚLT IDŐSZAKBAN KIVÁLÓAN TELJESÍTŐ SZAKEBEREK MEGJUTALMAZÁSA TÖRTÉNT CSOPORTONKÉNT.

KITÜNTETETTEK:

KOVÁCS GERGELY               BÉLAPÁTFALVAI CSOPORT

GYETVÁN KRISZTIÁN            EGRI CSOPORT

BESENYEI JÁNOS                   FÜZESABONYI CSOPORT

LAUBERT GERGŐ                  GYÖNGYÖSI CSOPORT

TÓTH CSABA                          MARKAZI CSOPORT

NIKL GÁBOR                          HATVANI CSOPORT

ANTALÓCZY ÁRON               LŐRINCI CSOPORT

A NAP VÉGÉN EGY KÖZÖS VACSORÁVAL ZÁRTÁK A SIKERESEN ELTÖLTÖTT DÉLUTÁNT.

FP


További hírek

Általános
Elhunyt Ózsvári András

2026-01-30 10:04:23

Elhunyt Ózsvári András

83 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Ózsvári András, aki Heves vármegyében több csapat edzőjeként szolgálta a labdarúgást.

Általános
Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026-01-14 13:55:35

Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026. január 10-11-én zajlottak a "Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna" mérkőzései az egri Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban.

Általános
Díjátadó ünnepség 2025

2025-12-08 12:17:33

Díjátadó ünnepség 2025

2025. december 5-én került megrendezésre az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatóság díjátadó ünnepsége. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Csank János mesteredző, volt szövetségi kapitány és Sipos Jenő, az MLSZ Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Osztályának képviselője.

Általános
Elhunyt Mezey György

2025-10-08 11:24:47

Elhunyt Mezey György

Elhunyt dr. Mezey György mesteredző, az MLSZ Életműdíjasa, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, aki 35 mérkőzésen irányította a nemzeti együttest, amellyel az 1986-os világbajnokságra is kijutott.

Értesítők, információk

Szponzorok