Játékvezetők felkészülési tornája: megvédte a címét Hargita

2016. december. 19., 11:24   |    

Játékvezetők felkészülési tornája: megvédte a címét Hargita

                        Negyedik alkalommal bonyolították le Hevesen a Játékvezetők felkészülési tornáját. A Ducsai József, Dudás Sándor és Lovas Norbert által szervezett hagyományos viadalon a házigazda Heves mellett Pest, Nógrád, Fejér, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hargita megye küldött sípmesterekből álló válogatottat. A Székelyföldről érkező vendégek – csakúgy, mint egy évvel ezelőtt – tornagyőzelemmel tértek haza. Az A-csoport küzdelmei során az élen végeztek, majd 2-1-re megnyerték a Pest elleni elődöntőjüket. A viadal fináléjában szoros küzdelem végén ugyancsak minimális különbséggel múlták felül Fejér együttesét. A dobogó alsó fokára a borsodi játékvezetők állhattak, miután a bronzmeccsen 2-2 után hétméteresekkel verték Pest megyét. A résztvevő csapatok számára nagyszerű felkészülést jelentett a torna a január elején esedékes Sípmesterek Országos Fesztiváljára, amelyet ezúttal Szombathelyen bonyolítanak le. IV. Játékvezetők felkészülési tornája Heves A-csoport végeredménye: 1. Hargita, 2. Borsod, 3. Szabolcs, 4. Heves II. B-csoport végeredménye: 1. Fejér, 2. Pest, 3. Heves I, 4. Nógrád Elődöntők: Hargita - Pest 2-1 Borsod - Fejér 2-2 (hétméteresekkel: 3-4) Bronzmeccs: Pest - Borsod 2-2 (hétméteresekkel: 3-4) Döntő: Hargita - Fejér 2-1 Különdíjak: Legjobb kapus: Németh Zoltán (Borsod) Legjobb mezőnyjátékos: Tamási Zoltán (Hargita) Gólkirály: Biró Botond (Hargita) HEVESFOCI Fotó: facebook.com (Gohér János)

További hírek

Általános
Elhunyt Bodolai István

2026-02-23 14:05:29

Elhunyt Bodolai István

Életének 71. évében, hosszas betegség után elhunyt az Eger SE és a Besenyőtelek SC hajdani kapusa, későbbi játékvezető és edző, Bodolai István.

Általános
Elhunyt Bódi József

2026-02-20 20:37:41

Elhunyt Bódi József

Elhunyt Bódi József labdarúgó, sportvezető, a recski futball emblematikus alakja.

Általános
Elhunyt Ózsvári András

2026-01-30 10:04:23

Elhunyt Ózsvári András

83 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Ózsvári András, aki Heves vármegyében több csapat edzőjeként szolgálta a labdarúgást.

Általános
Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026-01-14 13:55:35

Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026. január 10-11-én zajlottak a "Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna" mérkőzései az egri Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban.

Értesítők, információk

Szponzorok