Kelemen Attila jubilált - immáron 200 NB1-es meccse van

2015. február. 16., 10:29   |    

Kelemen Attila jubilált - immáron 200 NB1-es meccse van

A legutóbbi NB I-es fordulóban 200. alkalommal volt asszisztens az első osztályban Kelemen Attila, aki a Debrecen–MTK mérkőzésen jubilált.

A legutóbbi NB I-es fordulóban 200. alkalommal volt asszisztens az első osztályban Kelemen Attila, aki a Debrecen–MTK mérkőzésen jubilált. A korábbi FIFA-asszisztens közel 25 esztendeje, 1990 júliusában tette le a játékvezetői vizsgát.
Akkor még – 18 évesen – javában futballozott: a megyei első osztályú Füzesabony ifjúsági csapatának volt a hálóőre. Kedvtelésből kezdte el a bíráskodást. Két évvel később már a megyei másodosztályban vezetett, ugyanakkor a játék továbbra is prioritást élvezett nála. A megyei első osztályú felnőtt csapat, a Sirok, majd a Tarnalelesz kapuját védte. Egy sajnálatos munkahelyi balesettől változott meg az élete. Aznap, amikor a Ferencváros 3–0-ra nyert a Grasshoppers otthonában (1995. szeptember 13-át írtunk), Kelemen Attila az egri tűzoltóság alapkiképzésén egy sikertelen mentési akció során kiesett a harmadik emeletről. Eltört a könyöke, a focit pedig abba kellett hagynia. Viszont felépült, és a következő évet már megyei első osztályú játékvezetőként indította el. Rá egy esztendőre NB III-kerettag lett, és 1999-ben már az országos asszisztensek között találta magát. Az élvonalban az ezredfordulón mutatkozott be: 2000. május 27-én az Újpest–Vác meccsen Puhl Sándornak asszisztált Jenei Károly társaságában. A századik NB I-es lengetése 2008-ban a Vasas–Diósgyőr találkozó volt. Közben a FIFA-keret tagjaként (2002-2005) szerzett életre szóló élményeket. Ez idő alatt 42 nemzetközi mérkőzésen (három-három világbajnoki és Bajnokok Ligája-selejtezőn) vett részt. A legemlékezetesebb a 2002 februárjában lejátszott Portugália–Anglia barátságos meccs Faróban, ami egyben stadionavató is volt, és akkor lépett századszor pályára Luis Figo a válogatott szerelésében.Az MLJT idei országos bálján köszöntötték Kelemen Attilát a 25 éves játékvezetői jubileuma apropóján. Tevékeny részese volt két Ferencváros–Újpest derbinek, közreműködött két Ligakupa-döntőn, Sport M Kupa-finálén és Magyar Kupa-döntőn. Immár a Heves megyei JB elnökeként járja a pályákat, és gőzerővel készül a 201. NB I-es mérkőzésére – írja az mlsz.hu

További hírek

Általános
Elhunyt Bodolai István

2026-02-23 14:05:29

Elhunyt Bodolai István

Életének 71. évében, hosszas betegség után elhunyt az Eger SE és a Besenyőtelek SC hajdani kapusa, későbbi játékvezető és edző, Bodolai István.

Általános
Elhunyt Bódi József

2026-02-20 20:37:41

Elhunyt Bódi József

Elhunyt Bódi József labdarúgó, sportvezető, a recski futball emblematikus alakja.

Általános
Elhunyt Ózsvári András

2026-01-30 10:04:23

Elhunyt Ózsvári András

83 éves korában, súlyos betegség következtében elhunyt Ózsvári András, aki Heves vármegyében több csapat edzőjeként szolgálta a labdarúgást.

Általános
Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026-01-14 13:55:35

Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna

2026. január 10-11-én zajlottak a "Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna" mérkőzései az egri Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban.

Értesítők, információk

Szponzorok