A magyar válogatott tagjai hétfőn délelőtt még Telkiben edzettek, majd az edzés után a csapat összecsomagolt, és a játékosok közös fotókkal és autogramokkal kedveskedtek a búcsúztatásukra összegyűlt gyerekeknek, a McDonald's Fair Play Cup győztes csapatainak, az OTP Bank Bozsik-programban részt vevő focistapalántáknak és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az MLSZ együttműködésében évente megrendezett FETE Kupa résztvevőinek, vagyis a hátrányos helyzetű településeken focizó gyerekeknek.
2024. június 10-ére kaptak meghívást az OTP Bank Bozsik Program Tanévzáró Fesztiválján három korcsoportban is első helyezést elért kömlői gyerekek, hogy búcsúztassák el a Németországba induló Nemzeti 11-et. Az ifjú futballisták válogatott pólókat és dedikáláshoz válogatott kártyákat kaptak, s beöltözve várták az épületből kilépő válogatott játékosokat.
A gyerekek számára felejthetetlen élmény a találkozás a magyar labdarúgó válogatott tagjaival. Számtalan fotó készült, együtt ünnepelhettek példaképeikkel. A közös fotózás, autogram osztást követően a válogatott elindult Németországba, hogy megvívja az Európa-bajnokság küzdelmeit, míg a gyerekeket ebéddel várták a Globall Hotel éttermében.

A búcsúztatásra az M4 Sport stábja is Telkibe érkezett, akik megörökítették a felemelő pillanatokat.
Gratulálunk a Heves vármegyei gyerekeknek, reméljük, hogy további sportpályafutásukban hasonló nagyszerű pillanatokat élhetnek majd meg.
A magyar válogatott küzdelmeihez sok sikert kívánunk, szurkoljunk együtt a Nemzeti 11-nek!
2026-03-13 09:43:44
2026-03-10 12:45:03
2026-02-24 15:58:44
2026. február 22-én az elődöntők, helyosztók és döntők lejátszásával véget értek a futsal bajnokságok Heves vármegyében.
2026-02-23 14:06:34
Egerben, a Felsővárosi Sporttelepen került sor a 2025-2026.évi Heves Vármegyei Téli Nagypályás Műfüves Labdarúgó Torna bronzmérkőzésének és döntőjének lejátszására.
2023-12-07 11:20:12
2023-11-30 12:32:45
2023-11-23 16:29:28
2023-11-16 13:05:20
2023-11-09 15:03:42
2023-11-02 16:06:57








