Nagyfüged-Tarnaörs Utánpótlás KALAP Kupa

2024. október. 10., 13:16   |    

Nagyfüged-Tarnaörs Utánpótlás KALAP Kupa

A tavaszi sikeres rendezvény nyomdokain haladva 2024. szeptember 21-én ismét KALAP Kupa megrendezésére került sor U12 és U16 korosztályokban Tarnaörsön. A mozgósítási feladatokat a Nagyfügedi Labdarúgó Szövetség vállalta fel, a rendezvénynek a Bodonyi László Sportpálya adott otthont.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Heves Vármegyei Igazgatóság a Kisközösségek Alternatív Labdarúgó Programja keretében nyújtott támogatást a nagyfügedi Botos Ervin által életre hívott utánpótlás torna megrendezéséhez. A rendezvényre – a tavaszihoz hasonlóan – a környékbeli települések fociszerető fiataljait várták.

Bár a szervező MLSZ Heves Vármegyei Igazgatóság és a Nagyfügedi LSZ gondoskodott arról, hogy a kis játékosok ne maradjanak éhesek vagy szomjasak, reggelire nem volt jelentkező, mert mindenkit hajtott a játszani akarás. Az U12-es korosztályban és U16-ban is három csapat körmérkőzésen mérte össze tudását. A program sikerességét nagyon jól mutatta az emelkedett hangulat, a gyermekzsivaj, és hogy a torna mérkőzéseinek lejátszását követően további „barátságos mérkőzésekre” is sor került – a lelkesedés nem akart alábbhagyni.

Az I., II. és III. helyezett csapatok serleg, érem és oklevél díjban részesültek, emellett mindkét korosztályban díjazásra került a gólkirály is. A fair play díjat ismét a tarnaörsi gyerekek csapata érdemelte ki.

U12-os korosztály:

1. Nagyfügedi Játszi-foci FC
2. Tarnaörs 
3. Nagyfügedi lányok 
Különdíjas: Botos Ervin Miklós (Nagyfügedi Játszi-foci FC)

U16-os korosztály:

1. Tarnazsadány
2. Nagyfügedi Játszi-foci FC
3. Tarnaörs Danyi SE
Különdíjas: Csík Nikolasz (Tarnazsadány)

Az MLSZ valamennyi résztvevő számára biztosított ajándéktárgyakat, - melyek közül az arcfesték bizonyult a legkelendőbbnek, - valamint a nagy népszerűségnek örvendő dedikáló kártyákat is.

Minden résztvevőnek gratulálunk! Reméljük, hogy a gyerekeket hamarosan a környékbeli csapatok leigazolt játékosai között köszönthetjük!


További hírek

Bajnokság
SC Braga Akadémiájának bemutatása - webinár
Bajnokság
2024/2025. évi Heves Vármegyei Nagypályás Műfüves Labdarúgó Torna

2024-11-15 10:07:03

2024/2025. évi Heves Vármegyei Nagypályás Műfüves Labdarúgó Torna

A Magyar Labdarúgó Szövetség az MLSZ Heves Vármegyei Igazgatóságának szervezésével és működtetésével a 2024.-2025. évben is megrendezi a Heves Vármegyei Nagypályás Műfüves Labdarúgó Tornát.

Értesítők, információk

Szponzorok