Nagyréde nyerte a Dr. Vass Géza-kupát

2015. május. 29., 13:37   |    

Nagyréde nyerte a Dr. Vass Géza-kupát

A Magyar Kupa Heves megyei selejtező sorozat lezárásaként idén Domoszlón játszották le a XII. Dr. Vass Géza-Kupa döntőjét.

Az elődöntőben Egert búcsúztató megyei II. osztályú Mátraderecske SE és Gyöngyöshalászt búcsúztató már a megyei I. osztály bajnokaként  pályára lépő Szőlőskert-Nagyréde SC csapott össze. A mérkőzés kezdőrúgását a HELASZ néhai Társadalmi  elnökének unokái végezték el a kiválóan előkészített pályán. A két csapat megemlékezve az elhunyt sportvezetőről a kezdőkörben felállva egy perces gyászszünettel kezdte a döntőt. Ahogy várni lehetett, már az első percben kidomborodott az osztály különbség a két csapat között. Az 5. percben góllá érett a Szőlőskert fölénye, ami után sorra alakította ki helyzeteit - Forgács 11-est hibázott - amivel el is döntötte már az első félidőben a kupa sorsát. A Mátraderecske erejéhez képest küzdött, próbált helyzetekig eljutni, viszont a szépítő találatot nem sikerült bejuttatni Gömöri kapujába.  A második félidőben már nem alakult ki annyi helyzet, csak Vernyik talált be a Derecske kapujába. Története során a Dr. Vass Géza-Kupát második alkalommal elnyerő Szőlőskert-Nagyréde csapatának az elhunyt özvegye, az Igazgatóság részéről Jenei Károly igazgató és Jakab Gábor társadalmi elnök adta át a kupát Dr. Csomós Tamás csapatkapitánynak. A kupadöntő méltó lezárása volt a 2014/15-ös Magyar Kupa Heves megyei selejtező sorozatának. A döntőnek helyet adó Domoszló SK vezetőinek köszönet kiváló házigazda szerepükért, a mérkőzés előtti és utáni szervezésért!   Eredmény: Mátraderecske SE – Szőlőskert Nagyréde SC 0–6 (0–5) Gólszerzők: Márkus (5., 38.), Forgács D. (25.), Varga K. (40., 44.), Vernyik (57.) Domoszló 2015. 05.27. 150 néző Játékvezető: Kónya István (Szert Balázs, Osváth Endre)

További hírek

Általános
Kreditpontgyűjtő webinár 2023.10.05.

2023-09-18 08:36:58

Kreditpontgyűjtő webinár 2023.10.05.

Az Edzőképzési Központ november 5-én kreditszerző webinárt szervez. A webinár során az I. MLSZ Erőnléti és Sporttudományi Konferencia (2023.02.16.) előadásai tekinthetők meg!

Általános
20 fő vizsgázott az MLSZ Grassroots Alap tanfolyamon Egerben

2023-02-06 11:16:42

20 fő vizsgázott az MLSZ Grassroots Alap tanfolyamon Egerben

Az MLSZ Felnőttképzési Intézete MLSZ Grassroots Alap labdarúgó edzői tanfolyamot tartott Egerben. Január 28.-án (szombaton) 20 edző tett sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát.

Általános
Hatvani Bozsik fesztivál

2021-10-22 09:17:53

Hatvani Bozsik fesztivál

Értesítők, információk

Szponzorok