A megszépült mátraházai edzőtábor 2015. október 27-30 között fogadta megyénk fiatal játékosait!
Az U14-es (2002-ben születettek) korosztály válogatottja két napot tölthetett el a megújult Mátraházai edzőtábor kitűnő füves és műfüves pályáin. A keddi érkezés után 3 edzés szerepelt a programban, és ennek lezárásaként szerda délután edzőmérkőzés keretében megmérkőztek az FC Hatvan U-15-ös gárdájával. A minőségi edzések a különböző egyesületektől érkezett gyerekek, játékosok összeszokását szolgálták a később kialakítandó Heves megye válogatott keretéhez. Az Eger, Hatvan, Gyöngyös csapatai adják, adhatják a megye korosztályos válogatottjának gerincét.
Előzetes tervek szerint tavasszal folytatódik az edzőtáborozás, illetve az U14-nek régiós (Heves, Nógrád, Borsod megye) és területi (Heves, Nógrád, Borsod, Hajdú, Szabolcs, Szolnok megye) kiválasztója lesz, aminek a csúcsa az országos kiválasztó, amit évek óta Telkiben tartanak.
Az U14-esek után újra benépesült az edzőtábor, csütörtökön és pénteken az 2003-2004-ben születettek foglalták el a szálláshelyeiket. A Mátra csendes és tiszta levegőjében nyugodt körülmények között készülhettek 4 edzéssel az elkövetkezendő megmérettetésekre.
Az alközponti vezetők által irányított edzéseket a szakmai igazgató felügyelte.
A több éve az enyészetévé vált edzőtábor újra a régi fényében pompázik a Kékes lábánál, s szolgálja ki az ide vágyó és sportolni, táborozni kívánó csapatok minden igényét.
2026-03-25 11:49:21
Gera Zoltán, Pisont István és Czéh László fellépése több mint 400 fiatal futballistát, edzőt és sportvezetőt vonzott A gyűlölet nem pálya elnevezésű Heves vármegyei rendezvényre.
2026-03-25 11:45:41
2026. március 21-én zárult a Heves Vármegyei Játékvezetői Bizottság által indított tanfolyam. Sikeres vizsgát tett 8 új játékvezető.
2026-02-23 14:05:29
Életének 71. évében, hosszas betegség után elhunyt az Eger SE és a Besenyőtelek SC hajdani kapusa, későbbi játékvezető és edző, Bodolai István.
2026-02-20 20:37:41
Elhunyt Bódi József labdarúgó, sportvezető, a recski futball emblematikus alakja.
2023-12-07 11:20:12
2023-11-30 12:32:45
2023-11-23 16:29:28
2023-11-16 13:05:20
2023-11-09 15:03:42
2023-11-02 16:06:57

















