2026. január 10-11-én zajlottak a "Területi Igazgatóságok Labdarúgó Tornája - Csik Ferenc Emléktorna" mérkőzései az egri Kemény Ferenc Városi Sportcsarnokban.
Az évente megrendezésre kerülő esemény 2020-tól viseli Csik Ferenc nevét. Az idejekorán eltávozott MLSZ Veszprém megyei igazgatóról így emlékezik meg utóda, Finta Péter:
Csik Ferenc velünk maradt
Vannak nevek, amelyeket kimondva megáll az idő: ilyen Csik Ferencé is. Aki valaha közel került a magyar labdarúgáshoz, az tudja, hogy Feri nem csupán futballista volt. Ő a játék élő bizonyítéka, hogy a sport több, mint gólok és eredmények.
NB I-es labdarúgóként, válogatott játékosként és csapatkapitányként is letette a névjegyét, de a valódi öröksége az, amit a pályán túl hagyott ránk. Veszprém vármegye futballéletének vezetőjeként nemcsak szervezett, hanem jelenlétével, szavaival össze is tartotta a közösséget.
Barátként, kollégaként mindig volt benne valami különös derű. Tudott hallgatni, amikor arra volt szükség, és tudott biztatni, amikor más már nem hitt a győzelemben. Őszinte mosolya, közvetlensége, embersége minden találkozást ünneppé varázsolt még akkor is, ha aznap éppen vereséget kellett feldolgozni.
A futballt ő hivatásként, már-már szerelemként élte meg. Szívügye volt, hogy a pályákon mindig legyen élet; hogy a gyerekeknek és fiataloknak maradjon lehetőségük a játék örömét felfedezni; hogy a klubok a közösség valódi szigetei lehessenek.
Ezért lesz az emléktorna több mint egy sportesemény: alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és fejet hajtsunk egy életmű előtt, amelyben a sport és az emberi tartás egymást erősítették. Csik Ferenc neve így marad velünk: minden mozdulatban, tapsban, egy jól sikerült passzban, amelyben benne van mindaz, amit a futballról és az életről gondolt.

2026-ban a Heves Vármegyei Igazgatóság lehetett házigazdája a rendezvénynek. A tornára 16 csapat nevezett: az önállóan induló vármegyék mellett voltak közös csapatot kiállítók is (Pest-Baranya és Tolna-Zala vármegyék csapata). A sorsolás alapján 4 csoportban körmérkőzésen mérhették össze erejüket a vármegyék:
A. csoport: Heves, Somogy, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg
B. csoport: Pest-Baranya, Budapest, Hajdú-Bihar, Tolna-Zala
C. csoport: Veszprém, Borsod, Komárom-Esztergom, Csongrád-Csanád
D. csoport: Bács-Kiskun, Nógrád, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok
Sajnos Somogy vármegye csapata - a kedvezőtlen időjárásra való tekintettel - le kellett, hogy mondja a részvételt.
A csoportelsők között került sor a helyosztó mérkőzésekre, majd az itt született eredmények alapján
- a bronzmérkőzést Heves és Veszprém vármegye,
- a döntőt Bács-Kiskun és Pest-Baranya vármegyék vívták.
A végeredmény:
I. Bács-Kiskun vármegye csapata
II. Pest-Baranya vármegyék közös csapata
III. Veszprém vármegye csapata
IV. Heves vármegye csapata
Az I-III. helyezett oklevél, serleg és érem díjazásban részesült. A vándorserlegnek a következő egy évben Bács-Kiskun vármegye ad otthont.
A mérkőzéseken működő játékvezető párosok: Titz Péter és Petz Péter Jonatán, Derda József és Derda Noel Keve, Várallyay Miklós és dr. Lendvai Gábor, Mencsik László és Molnár Dániel.
Megköszönjük a résztvevőknek a sportszerű játékot, és reméljük, pozitív hírét viszik vármegyénk vendégszeretetének!
2026-03-25 11:49:21
Gera Zoltán, Pisont István és Czéh László fellépése több mint 400 fiatal futballistát, edzőt és sportvezetőt vonzott A gyűlölet nem pálya elnevezésű Heves vármegyei rendezvényre.
2026-03-25 11:45:41
2026. március 21-én zárult a Heves Vármegyei Játékvezetői Bizottság által indított tanfolyam. Sikeres vizsgát tett 8 új játékvezető.
2026-02-23 14:05:29
Életének 71. évében, hosszas betegség után elhunyt az Eger SE és a Besenyőtelek SC hajdani kapusa, későbbi játékvezető és edző, Bodolai István.
2026-02-20 20:37:41
Elhunyt Bódi József labdarúgó, sportvezető, a recski futball emblematikus alakja.
2023-12-07 11:20:12
2023-11-30 12:32:45
2023-11-23 16:29:28
2023-11-16 13:05:20
2023-11-09 15:03:42
2023-11-02 16:06:57








